Hogyan szerezhetek pontokat?

Remény
????-12.11.15.

Halott virágok illatát nyögik a fák
és megrázkódik a táj,
valami véget ért, valami fáj.


Én egy kedves és barátságos kan kutya vagyok, aki a nélkülözésben igen csak lesoványodtam. Utcára kerültem, ahol sok kutyatársam éli az elárvultak életét. Amiben különbözöm tőlük, az, hogy sajnos egy mellső praclim, amivel egykoron pacsit adtam eltűnt. Nagyon fájt, csak arra emlékszem semmi másra.
Emlékeimben él az a néma bicegő éhes szomjas reménytelen "segélykiáltás", melyre nem reagált senki. Elnézték, ahogyan vérzek egy héten keresztül, utcán egy bokor előtt húzom meg magam. Szerencsére a hideg sokáig életben tartott, tegnap estig megtapasztalva az emberi közöny és nemtörődömség mérhetetlen fájdalom rideg fogalmát. Utolsó leheletemig reményem egy kétségbeesett idős bácsi volt, aki több arra hivatott szervezetet hívott, ám falakba ütközött. Nem volt kéz, mely segítséget nyújtana, pedig tudom elmondta minden telefonnál, hogy egy végtagom csonkolt és vérző. Már jobban vagyok, igaz sötét vesz körül, már nem fáj semmi, üzenem. Ha létezik újjászületés, irgalmasabb akarok lenni, mint ti voltatok hozzám.üdvözlettel! Remény
28 Gyertya ég érte
 Gyújts egy gyertyát kedvencedért...Vissza
Szöveg:
Hány órát égjen?
(Írj e-mailt ismerőseidnek, barátaidnak, hogy ők is gyújtsanak egy gyertyát...)









Álmodj Édes szép álmot, őrt áll itt szelíden, s nem feled a szeretet. 💖

Az angyalok meseszép lények, Vigyáznak Rád, figyelik lépted. Álmodat őrzik hogy senki ne bántson, Az angyalomat küldjük hozzád, Hogy terád is vigyázzon!

Mikor elmentél, kialudt egy csillag, Az angyalok a mennyországba hívtak! De sajnos itt lent elvesztettünk téged, a legtisztább, angyalát, Földnek s az Égnek!

Véget ért szenvedésed, szívedben nyugalom, miénkben, kik itt maradtunk, az el nem múló fájdalom.