Hogyan szerezhetek pontokat?

Tigi
2002-2016.07.08

Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, a másik fül, mely a szél zúgásán is túl hall. Egy kis rész belőlem, amely a tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el, ezerszer elmondta már, hogy egyedül értem él. Talán bele is betegszik az aggodalomba, amikor nincs velem, hogy gondoskodjon rólam. Amikor rossz vagyok, könnyen megbocsát. Amikor mérges vagyok, addig mókázik, míg meg nem nevettet. Ha boldog vagyok, örül ő is. Ha bolond vagyok, nem neheztel érte. Amikor elégedett vagyok, ő is büszke magára. Nélküle nem lennék önmagam. Vele erőm teljében vagyok. Ő maga a hűség. Általa tanultam meg, mi az odaadás. Általa ismertem meg a titkos nyugalmat és békességet. Megtanított figyelni olyan dolgokra, amelyeket korábban észre se vettem. Amikor térdemre teszi a fejét, elmúlnak az emberi fájdalmaim. Ha mellettem van, megvéd a sötétségtől és a világ más ismeretlen dolgaitól. Megígérte, hogy várni fog rám... akármeddig... akárhol - ha szükségem lesz rá. És én tudom, hogy szükségem lesz - ahogy mindig is volt. Ő az én kutyám.

"Ha valaha is szerettél egy állatot, azokra a napokra egy életen át emlékezni fogsz. Az Első Nap boldogsággal teli, amikor hazaviszed az új barátodat. Talán heteket töltöttél korábban, hogy eldöntsd, ki legyen. Lehet, hogy sok tenyésztőt és állatorvost is megkérdeztél és hosszasan kutattál egy tenyésztő után. Vagy talán egy röpke pillanatban kiválasztottál egy ostobácska kinézetű kis tökfejet egy menhelyen, egész egyszerűen azért, mert megérintette a szíved.

És amikor hazavitted és azt látod, hogy felfedezi a lakást és kiválasztja a kis helyét a hallban, vagy a belső szobában, akkor lassan elkezdődik egy tiszta szeretet ami éveken át elkísér.

A Második Nap hét.., nyolc..., vagy tíz év után jön el. Ez a nap is olyan mint a többi, szokásos és unalmas. De meglepve tapasztalod, hogy amikor ránézel régi barátodra, a kort látod ott, ahol régen az ifjúságot. Lassú, megfontolt lépteket látsz ott, ahol valaha erőt. És látod, hogy alszik, olyankor, amikor régen éber volt.

Megváltoztatod az étrendjét és lehet, hogy egy-két tablettát is kap a vacsorához.

Mélyen legbelül egy növekvő félelmet kezdesz érezni, ami egy közeledő végtelen ürességet jelez...

És ez a nehéz, kegyetlen érzés elkísér addig, amíg a Harmadik - utolsó - Nap is eljön.

És ezen a napon, amikor sem a kis barátod, sem Isten nem dönt helyetted, rájössz, hogy magadnak kell döntened a társad helyett... lelked szerint. De a társad akárhogy is megy el, olyan egyedül érzed magad, mint egy magányos csillag a sötét égen.

Ha bölcs vagy: hagyod, hogy potyogjanak a könnyeid olyan szabadon és gyakran, ahogy akarnak. És látni fogod, hogy nem minden családtagod és barátod érti meg a fájdalmadat , vagy vigaszodat.

De! ha szeretettel emlékszel vissza azokra boldog időkre, amíg veled volt, megérzed majd, hogy egy kis lélek - valamivel kisebb mint a tied - , mindenhová elkísér téged azokban a magányos napokban. És amikor csak arra vársz, hogy bármi is, de történjen! ....akkor érzed, hogy valami kis szőrös hozzáér a lábadhoz...nagyon nagyon finoman.

Amikor lenézel arra a helyre, ahol a kedves, - talán számodra legkedvesebb - barátod feküdt valaha, mindig visszaemlékszel majd arra a három nevezetes napra. Az emlékek még fájóbbak lesznek és fájdalmas nyomot hagynak a szívedben. Ahogy az idő telik, a fájdalom mindig elő-előjön majd, egyszer elutasítod..., később megint átérzed..., és ez nyugtalanná tesz. Ha elutasítod elszomorodsz, ha átérzed, még rosszabb lesz. Akárhogyan is, a fájdalom fájdalom marad. De - biztosíthatlak - , eljön a Negyedik Nap is, amikor az emlékek mellett és a fájdalom mellett, rádöbbensz valamire!

Rájössz, hogy ha a kis barátod nem is, de a Szeretet él.... és csak a tied. A szeretet olyan különleges és olyan erős, mint amilyen a kis kedvenced életében volt.

Ez a szeretet örökké fennmarad, akárcsak a a mennyei illatú rózsa, ami fennmarad, ha a szirmai lehullanak is, a szeretet is megmarad és mindig újjáéled. Ez az a szeretet, amit kerestünk. Ez az az örökség, amit a kis barátunk ránk hagyott. Ez az az ajándék ami az életutunkon elkísér. Ez az, ami csak a mienk. És ez az a szeretet, ami - ha eljön a mi időnk is, talán, hogy találkozzunk a kis barátunkkal -, a birtokunkban marad."

"Küzdöttél, de már nem lehet.
A csend ölel át és a szeretet.
Csak az hal meg, akit elfelejtenek.
Örökké él, akit nagyon szerettek."

Nagyon-nagyon hiányzol!
Nem ég érte gyertya
 Gyújts egy gyertyát kedvencedért...Vissza
Szöveg:
Hány órát égjen?
(Írj e-mailt ismerőseidnek, barátaidnak, hogy ők is gyújtsanak egy gyertyát...)