Keresés
A nyilakra, vagy a térkép parcellájára kattintva navigálhatsz a parcellák között. A kőre kattintva megnézheted a részleteket.
 
 
Vissza a nyitólapra

Térkép - A piros szín mutatja hol állsz, a sárga négyzet kedvenced nyughelye. Kattints oda, ahova menni akarsz!

Közös emlékhely
Hogyan szerezhetek pontokat?
Vissza a nyitólapra
Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, a másik fül, mely a szél zúgásán is túl hall. Egy kis rész belőlem, amely a tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el, ezerszer elmondta már, hogy egyedül értem él. Talán bele is betegszik az aggodalomba, amikor nincs velem, hogy gondoskodjon rólam. Amikor rossz vagyok, könnyen megbocsát. Amikor mérges vagyok, addig mókázik, míg meg nem nevettet. Ha boldog vagyok, örül ő is. Ha bolond vagyok, nem neheztel érte. Amikor elégedett vagyok, ő is büszke magára. Nélküle nem lennék önmagam. Vele erőm teljében vagyok. Ő maga a hűség. Általa tanultam meg, mi az odaadás. Általa ismertem meg a titkos nyugalmat és békességet. Megtanított figyelni olyan dolgokra, amelyeket korábban észre se vettem. Amikor térdemre teszi a fejét, elmúlnak az emberi fájdalmaim. Ha mellettem van, megvéd a sötétségtől és a világ más ismeretlen dolgaitól. Megígérte, hogy várni fog rám... akármeddig... akárhol - ha szükségem lesz rá. És én tudom, hogy szükségem lesz - ahogy mindig is volt. Ő az én kutyám.

Gene Hill
Nem ég érte gyertya

Nyugodj békében kicsi Amy.
1 Gyertya ég érte

Kevés időt töltöttél Velünk, de nagyon megszerettünk.Kedves kis lényed örökké 
hiányozni fog Nekünk.
Nem ég érte gyertya

Kevés időt töltöttél Velünk, de nagyon megszerettünk.Kedves kis lényed örökké 
hiányozni fog Nekünk.
Nem ég érte gyertya

Draga Maszuka!

Kicsi tengerimalacunk volt, boldog vidam elettel, oregen halt meg , bekeben!
Nem ég érte gyertya


Nem ég érte gyertya

Anyátok hozott ide hozzánk,mert talán úgy érezte,hogy nálunk biztonságban vagytok.Fiú-lány testvérpár voltatok.Befogadtunk titeket és már a családhoz tartoztatok.Szépen éltünk egészen október 11-ig.Hazaérve Szürikémet elpusztulva találtam a lépcsőnél.Vörikémnek ekkor már nagy fájdalmai voltak,nem evett,nem ivott.Október 17.-én találtam rá.Élettelenül feküdt a garázsfeljárón,pontosan ott ahol közlekedni szoktam.Mintha csak el akart volna búcsúzni. Mindketten hazajöttetek meghalni.Valószínüleg megmérgeztek titeket.Itt a kertben lettetek eltemetve egymás mellé. Nagyon jó testvérek voltatok  és nagyon hiányoztok.Nyugodjatok békében.
12 Gyertya ég érte