Keresés
A nyilakra, vagy a térkép parcellájára kattintva navigálhatsz a parcellák között. A kőre kattintva megnézheted a részleteket.
 
 
Vissza a nyitólapra

Térkép - A piros szín mutatja hol állsz, a sárga négyzet kedvenced nyughelye. Kattints oda, ahova menni akarsz!

Közös emlékhely
Hogyan szerezhetek pontokat?
Vissza a nyitólapra
Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, a másik fül, mely a szél zúgásán is túl hall. Egy kis rész belőlem, amely a tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el, ezerszer elmondta már, hogy egyedül értem él. Talán bele is betegszik az aggodalomba, amikor nincs velem, hogy gondoskodjon rólam. Amikor rossz vagyok, könnyen megbocsát. Amikor mérges vagyok, addig mókázik, míg meg nem nevettet. Ha boldog vagyok, örül ő is. Ha bolond vagyok, nem neheztel érte. Amikor elégedett vagyok, ő is büszke magára. Nélküle nem lennék önmagam. Vele erőm teljében vagyok. Ő maga a hűség. Általa tanultam meg, mi az odaadás. Általa ismertem meg a titkos nyugalmat és békességet. Megtanított figyelni olyan dolgokra, amelyeket korábban észre se vettem. Amikor térdemre teszi a fejét, elmúlnak az emberi fájdalmaim. Ha mellettem van, megvéd a sötétségtől és a világ más ismeretlen dolgaitól. Megígérte, hogy várni fog rám... akármeddig... akárhol - ha szükségem lesz rá. És én tudom, hogy szükségem lesz - ahogy mindig is volt. Ő az én kutyám.
Nem ég érte gyertya

Kicsit bolond voltál és játékos de mi így is szerettünk.Nem szereted a macskákat se a legyeket. De mi téged nagyon. Remélem még egyszer megölelhetlek.😢😢💔💔💔❤❤❤❤
1 Gyertya ég érte

Draga Lucky babam. Teged a menhelyrol hoztalak ki, hogy egyutt boldog eveket eljunk meg! Ki tudja milyen eleted volt elotte, mellettem nagyon jol erezted magad, hisz lattam rajtad. Sajnos teged is valaki megmergezett... nem tudom dragam ki kepes ilyenre, de megfog bunhodni erte. Neked mar semmi nem faj edesem vigyazz ram onnan fentrol Tapival egyutt es jatszatok sokat, de tudod... csak szepen :) Nagyon szeretlek Lucky baba 
Nyugodj bekeben!
1 Gyertya ég érte

Ártatlan kis bébikutyus!Sokat szenvedett kis tested,lelked nyugodjon békében..
Nem hagyjuk,hogy akik ezt tették veled megússzák!
19 Gyertya ég érte

Drága kiskutyám,felfoghatatlan számomra,hogy nem vagy velem,nem hiszem el,hogy beteg lettél.Miért nem tudtam segíteni?Reméltem,hogy veled nem történhet meg ez a borzalom.Te voltál a mindenem,üresnek érzem magam nélküled.Nagyon szeretlek,soha nem felejtelek el,rettentôen hiányzol.SZERETLEK BORISZ!
Nem ég érte gyertya


Nem ég érte gyertya

Soha-de soha nem felejtünk el drága kis Bogikánk.
Nem ég érte gyertya

Drága Mogyikám kimondhatatlanul hiányzol.
Nem ég érte gyertya