Keresés
A nyilakra, vagy a térkép parcellájára kattintva navigálhatsz a parcellák között. A kőre kattintva megnézheted a részleteket.
 
 
Vissza a nyitólapra

Térkép - A piros szín mutatja hol állsz, a sárga négyzet kedvenced nyughelye. Kattints oda, ahova menni akarsz!

Közös emlékhely
Hogyan szerezhetek pontokat?
Vissza a nyitólapra
Sophie-t, a két év körüli argentín dog-francia bulldog-staffordshire terrier keverék szukát 2005.04.22-én hoztuk ki az Illatos úti Ebrendészeti Telepről. 
Mint később megtudtuk, ő már egyszer megjárta a ezt a helyet, első bekerülésekor jó kondiban lévő, csupa izom kutyus volt. 
Gazdihoz került, majd rejtélyes módon vissza a telepre, mint Leadott státuszú kutyus. Az állapota több, mint elkeserítő volt. 
Bekerülése előtt maximum 2 nappal szülhetett, nagyon nagy és tejjel telik az emlői, de emellett etióp módon csontsovány. Vajon mi történhetett a kölykökkel? Pár naposan, anya nélkül szinte kizárt, hogy életben maradtak, és mit véthetett Sophie, hogy visszakerült a telepre? Valószínűleg ez örök rejtély marad, hiszen Sophie szobatiszta, gyönyörű, és nagyon kedves, csupa bűbáj kutyus. Kifejezetten emberközeli, tehát olyan gazdit keresünk számára, aki sok időt szentelne ennek a lelkében még gyerek ebecskének. 

Szomorúan tudatom mindenkivel, hogy Sophie az éjszaka két epilepsziás roham után meghalt... 
Valószínűsíthetően valaha szopornyicás lehetett, és ez az epilepszia nála a szövődmény volt. Nagyon sajnálom...nem tudok, mit mondani...egyrészről döbbent vagyok, másrészről borzalmasan elkeseredett. Sophie fiatal volt még, előtte állt az egész élet, de nem hitte el ezt és feladta. 
Az örök vadászmezőkön már semmi sem fáj, és nagyszerű, boldog élete lesz....
1 Gyertya ég érte

Az első, és szerintem az egyetlen kutyám voltál. Annyira imádtalak, és akkora űrt hagytál a szívemben, hogy azt más kutya be nem töltheti. Nem múlik el nap, hogy ne gondolnék rád! Tudom, hogy egyszer még találkozunk, és akkor már örökké együtt leszünk! Hiányzol!
Nem ég érte gyertya

Köszönjük,hogy velünk voltál ennyi ideig.Búcsúzunk tőled! Marcika,Ancsa,Józsi
Nem ég érte gyertya

Tyutyukám!
Nagyon magamra hagytál. Gazdid után pontosan 11. hónapra Te is elmentél. Most január 7.-én lenne a szülinapod. Nagyon szerettük egymást, még egymás gondolatait is kitaláltuk. Nagyon szeretlek. Hű voltál és ígérem, hogy én is az leszek. 14.-ik születésnapod alkalmából állítom neked ezt a sírkövet. A házikód még mindig ott van, a küszöbön a játékod.
Nyugodj békében.
Gazdimami
Nem ég érte gyertya


Nem ég érte gyertya

inkább nem
Nem ég érte gyertya

„Elvándorol a
madár, ha őszre
jár az idő. A
madárnál mi száll
tova még
sebesebben?”

AZ ÉLET. De AZ
ÉLET nem jön vissza
tavasszal!
Szeretlek!! Hiányzol!!!
Nem ég érte gyertya

a Gellért kis veteránja voltal, drága Öcsike! Mindig szeretni fogunk!
Nem ég érte gyertya