Hogyan szerezhetek pontokat?

Dorisz
2001-2013

"Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, a másik fül, mely a szél zúgásán is túl hall.
Egy kis rész belőlem, amely a tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el, ezerszer elmondta már, hogy egyedül értem él.
Talán bele is betegszik az aggodalomba, amikor nincs velem, hogy gondoskodjon rólam.
Amikor rossz vagyok, könnyen megbocsát. Amikor mérges vagyok, addig mókázik, míg meg nem nevettet.
Ha boldog vagyok, örül ő is. Ha bolond vagyok, nem neheztel érte.
Amikor elégedett vagyok, ő is büszke magára.
Nélküle nem lennék önmagam. Vele erőm teljében vagyok. Ő maga a hűség. Általa tanultam meg, mi az odaadás. Általa ismertem meg a titkos nyugalmat és békességet. Megtanított figyelni olyan dolgokra, amelyeket korábban észre se vettem.
Amikor térdemre teszi a fejét, elmúlnak az emberi fájdalmaim. Ha mellettem van, megvéd a sötétségtől és a világ más ismeretlen dolgaitól. Megígérte, hogy várni fog rám... akármeddig... akárhol - ha szükségem lesz rá.
És én tudom, hogy szükségem lesz - ahogy mindig is volt. Ő az én kutyám. "
Nem ég érte gyertya
 Gyújts egy gyertyát kedvencedért...Vissza
Szöveg:
Hány órát égjen?
(Írj e-mailt ismerőseidnek, barátaidnak, hogy ők is gyújtsanak egy gyertyát...)