Hogyan szerezhetek pontokat?

Cirmi
Édes kicsi Cicám

Mély fájdalomal tudatom hogy szeretett kis cicám Cirmi,2018.04.20 elhagyott minket!

Úgy hiányzol, hogy már nem vagy itt velem,
többé nem foghatom apró, kis mancsod.
Most már nem fogunk együtt aludni,
neked sose tudtam hazudni.

Ott voltam melletted utolsó órádban,
kinyitottad szemed, s örök álomba merültél.
Néztelek sokáig, hátha felébredsz újra,
de a kis szíved nem dobbant meg újra.

Tudom, te már sohasem jöhetsz vissza,
imádkozom érted, mert a lelked oly tiszta.
Remélem, egy nap találkozunk fent a mennyben,
és újra magamhoz ölelhetlek.

Egy élet is kevés lenne elmondani,
hogy mit is szerettem benned.
Emléked sose fogom elfelejteni,
hisz a szívemben élsz most már.

Minden összeomlott, mint egy kártyavár,
egy perc alatt minden összedőlt.
Egy részt belőlem magaddal vittél,
lelkemben mély, sötét űrt hagytál.

Magány tengerében hánykolódom,
onnan többé ki nem találok.
Talán nekem csak ez a fájdalom jut,
akkor soha nem akarok partra érni.

Kérlek, uram, vigyázz rá,
ahogy én tettem éveken át.
Óvd meg védő karjaiddal,
ahogy azt én is tettem
Nyugodj Békébe Cirmi
Nem ég érte gyertya
 Gyújts egy gyertyát kedvencedért...Vissza
Szöveg:
Hány órát égjen?
(Írj e-mailt ismerőseidnek, barátaidnak, hogy ők is gyújtsanak egy gyertyát...)