Hogyan szerezhetek pontokat?

Kalácsos Sutyi
Nyugodj békében!

Sutyikát a "gazdái" vitték be a sintértelepre, mert állítólag megharapta egyiküket.Ezzel szemben a nyakán vágott vagy szúrt seb volt. A fogait is csak akkor váltotta, mert egy szelet párizsi elrágása is csak fogcsikorgatással sikerült. Két hét megfigyelés nyílt sebbel bármilyen gyógyszer, oltás nélkül az amúgyis lelkileg megtört sovány kiskutyának szinte a biztos halált jelentette. Mi azért bíztunk, hogy a lelkiismeretes orvosi ellátás és a sok szeretgetés megmenti a kis életét. Sutyika már köhögött és folyt az orra amikor elhoztuk a sintértelepről. De próbáltunk megadni neki mindent, törődést, szeretetet, babusgatást amit pár hónapos élete alatt addig nem kapott meg. Mindennap többen látogattuk, hogy legalább az infúzióztatást a karjainkban, szerető ölelésben kapja meg. Sajnos az időnk rövid volt, mert bár némi javulás látszott rajta ( végre evett egy pár falat csoda-grillpipit és megmorogta a szemtelen macskát is ), de hamar visszaesett az állapota. Néha látszott a szemein, hogy hálás nekünk, de főleg csak megadóan tűrte a simogatást, mert nem tudta, hogy az emberi kéz nem csak bántani akar.
Nem tudtunk rajta segíteni...
Törékeny testét legyőzte a szopornyica. De halálánál mindannyian vele voltunk és szerető emberek között ment át a Szivárványhídon.
Soha nem lesz ilyen gyönyörű propellerfülű kisbabánk mint ő volt.
Találkozunk még Sutyika!
1 Gyertya ég érte
 Gyújts egy gyertyát kedvencedért...Vissza
Szöveg:
Hány órát égjen?
(Írj e-mailt ismerőseidnek, barátaidnak, hogy ők is gyújtsanak egy gyertyát...)