Hogyan szerezhetek pontokat?

Börni
Mindig velünk leszel!

Megjelent interneten egy segítségkérés. Jutka talált egy felállni képtelen, öreg gordon szettert. Hazavitte az iciri-piciri albérletbe, ahol istápolta, szeretgette. A tulajdonos és a szomszédok viszont nem szerették, ezért Börninek új helyet kellett találni. Kiköltözött a Minimenhelyre., de nem érezte ott jól magát. Megtudtuk azt is, miért. Nagyon öreg, izületes, szívbeteg, ráadásul gyengén látó és teljesen süket öregúr volt ő, élete alkonyán egy óriási traumával: elhagyták, kitették, amikor leginkább szüksége lett volna a simogató kezekre, a gazdája szeretetére.
Átcuccolt egy nagycsaládba, ahol 2 kutyussal osztozott mindenen. Nyárig kellett neki a biztonságos hely, míg Jutka, aki az utcáról megmentette, magához vehette volna, saját új házába. Közben gyanút fogtunk, hogy Börni talán mégsem szetter, ne úgy keressünk neki gazdit. Sejtésünket a német hovawart-mentő egyesület igazolta: Ő egy fajtatiszta hovawart. Sürgős esetként feltették a gazditkeresőik közé. Szeptember 28.-án este egy hölgy jelentkezett, hogy befogadná őt. Sajnos, elkésett.
Börni szeptember 27.-én reggel nagyon rosszul lett. Súlyos szívelégtelenséget állapítottak meg nála. Egy teljes napra még talpra állt. Pont annyira, hogy Jutka eljöhessen hozzá elbúcsúzni tőle. Sokat szenvedett öreg lelke nem akart már élni, nem akart már új embereket megszokni, nem akarta más kezébe tenni a fejét, ha megállt a simogatás. 28.-án este fél 11-kor átment a szivárványhídon.


Mindörökké a mi angyalkutyánk marad.



1 Gyertya ég érte
 Gyújts egy gyertyát kedvencedért...Vissza
Szöveg:
Hány órát égjen?
(Írj e-mailt ismerőseidnek, barátaidnak, hogy ők is gyújtsanak egy gyertyát...)